Rólam

Nagyon igényes szalon , kiváló szakemberrel. Bátran ajánlom mindenkinek.
Hornung Alíz

Szia! Vivien vagyok.

Gyerekkorom óta késztetést érzek hogy segítsek az embereknek. Már 11 éves koromban gyermekpszichológus akartam lenni, de anyukám mintájára az egészségügy is nagyon vonzott. Pályafutásomat gyógymasszőrként kezdtem az ETK Szociális és Egészségügyi Szakképző Iskolában és ezt követően lettem kineziológus.

Egyáltalán nem bánom, hogy nem lettem pszichológus, mert ma már nem is vallom azt, hogy ez önmagában tud segíteni, mégis úgy éreztem, hogy nekem foglalkoznom kell az emberek lelkével, ezért is döntöttem a kineziológia mellett.

Fontos megjegyeznem, hogy mielőtt kineziológus lettem,én is nagyon sokat dolgoztam önmagamon ezzel a módszerrel, mivel nekem is rengeteg problémám és blokkom volt. 2 évig 3 hetente  jártam oldásokra, mire eljutottam addig a pontig, hogy úgy éreztem nekem már “nincsenek” blokkjaim. Saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy mennyit tud segíteni és milyen pozitív hatással van az ember személyiségére és a környezetére a kineziológia.

Egy nagyon kedves barátom Vágyi Jenő James is nagyban hozzájárult a fejlődésemhez. Ő az én Mentorom, az egyetlen ember aki igazán hiteles számomra az élet minden területén, éppen ezért hatalmas boldogsággal tölt el, hogy a barátom egyben a legnagyobb példaképem is. Ezt követően belevágtam a kineziológia elsajátításába, mert azt gondoltam, hogy csak akkor tudok segíteni másoknak, ha az én lelkem is rendben van.

Számomra a legfelemelőbb érzés amikor azt látom, hogy egy ember a helyére kerül, ez tesz igazán boldoggá, ez az ami feltölt energiával. A kineziológia által csodálatos dolgokat tapasztalok meg, és látom, ahogy az emberek önmagukra találnak és kiteljesednek.

Hiszek abban, hogy az ember saját maga felelős a sorsáért, ezért is döntöttem úgy, mikor gyógymasszőr lettem, hogy nem alkalmazottként helyezkedek el, hanem saját vállalkozást csinálok. Miután felhagytam a gyógymasszázzsal és letettem a kineziológus vizsgát, már hivatalosan is ezzel foglalkozhattam.

Az volt a célom, hogy a munkám a hobbim legyen és segíteni tudjak az embereknek, hogy harmonikus és kiegyensúlyozott életet élhessenek.

A kineziológia mellett nagyon fontos számomra az egészséges életmód is, ezért ebbe a témába is mélyen beleástam magam. Az élet minden területén arra törekszek, hogy ennek megfelelően éljek. Legyen szó az étkezésről a testmozgásról vagy a spiritualitásról.

Idővel kirajzolódott a kép, hogy egy embernek ahhoz, hogy harmonikus és kiegyensúlyozott élete legyen nem elég csak a lelki oldalról való megközelítés, hiszen a testünket fizikai szinten is karban kell tartani.

Az egyensúly megteremtéséhez tehát fizikai, lelki és mentális szinten is tenni kell. Én ebben a komplexitásban hiszek!


Számomra az étkezés egy központi téma és az egyik legfontosabb dolog. Imádok enni és nagyon szeretem az ízeket, azonban borzasztóan elszomorít, hogy a mai világban mennyi finomított étel van tele adalékanyagokkal és tartósítószerekkel, nem beszélve az ízfokozókról. Ezért folyamatosan arra törekszem, hogy megtaláljam a lehető legjobb minőségű ételeket.

Boldoggá tesz, hogy vannak olyan emberek akik hirdetik és tesznek is az egészséges életmód terjesztéséért.

Hálás vagyok azért, mert nagyon sokat tanulhattam, különböző szakemberektől.

  • Prakter Mariann- Tudományszervező
  • Tóth Gábor- élelmiszeripari mérnök
  • Dr. Kalmár Mendel Gergely- növénygenetikus, az őstönköly nemesítője

Az évek során azt tapasztaltam, bárki is jött el hozzám, biztosan volt neki valamilyen problémája. Legyen az egészségügyi, vagy lelki.

Ha ellátogatsz hozzám, legyen szó bármilyen problémáról, elakadásról vagy egészségügyi gondról, akkor ezeken a szinteken megyünk végig. Biztos lehetsz benne, hogy minden oldalról megközelítjük a problémád és találunk rá megoldást.

Bízhatsz bennem, mert nem csak prédikálok azokról a dolgokról, amiket át szeretnék adni neked, hanem én magam is valóban hiszek benne és nap-mint-nap alkalmazom őket.

Amikor nálam vagy, Te vagy a legfontosabb és csak veled foglalkozom. Rajtad kívül nincs itt senki, csak ketten vagyunk a szalonban, így teljesen el tudsz lazulni és megnyílhatsz.

Ez egy közös munka, ahol én utat mutatok neked, viszont a lépéseket neked kell megtenni. Fizikai és lelki szinten is dolgozni fogunk, hogy egyensúlyban kerülj, és megtalád önmagad.

Gyere el hozzám, hogy Te is egyensúlyba kerülj és egy boldogabb, harmonikusabb, kiegyensúlyozottabb életet élhess!